„…Lehajolt és újból nézegetni kezdte a szétporlott törmeléket. Ekkor már felragyogott a száraz arc. Szén! – borult föléje mámorosan. – Az ember azt hiszi, semmi az egész. Valójában mégis gyémánt, kincsek kincse. A földbe zárt napsugár, évezredes erdők színe és illata. A jövő kulcsa, a technikai fejlődés lehetősége mind benne rejtőzik…”

Dénes Gizella „Harminc ezüst” című regénye szerint valahogy így kezdődött. Aztán 1999-től már „csak” a bányász múltra, hősi halált halt és áldozatkész bányászainkra emlékezhetünk. A főhajtás azonban kötelességünk; ezt szolgálják minden év december 4-én, a Borbála napon – az önkormányzat, több intézmény és civil szerveződés által – szervezett komlói rendezvények.

Szent Borbála a szűz és vértanú tisztelete egyes források szerint már a VII. század előtti időben elterjedt Kelet- és Nyugat-Európában is. Szent Borbála a harangok, a harangöntők, a tüzérek, a hegymászók, a régi építőmesterek, a kőművesek és a bányászok védőszentje.

Hoffmann György nagyszámú értékes tárgyat gyűjtött össze (Fotók: Péter Szabó Zoltán)
Hoffmann György nagyszámú értékes tárgyat gyűjtött össze (Fotók: Péter Szabó Zoltán)

Városunkban idén több helyszínen is tartottak megemlékező programot. A „Borbála” Hídépítő Emlékpark megnyitásán annak megálmodója, Hoffmann György a Hídépítő Zrt. létesítmény-vezetője mondott köszöntőt, majd Szűcs István nyugdíjas vezérigazgató, aranyokleveles geológus mérnök osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel: „…A mesebeli legkisebb fiú jut eszembe: elindult nagyapái, apái után szerencsét – jó szerencsét – próbálni. Jöttek közelről, távolról és bányászok lettek. Sokat dolgoztak, sok szenet küldtek a felszínre, de egyszer csak „valakik” azt mondták: „Nem kell a szén!”. A bányáknak is van lelkük, szívük, életük. Anna-akna közel 100, Kossuth 75, Béta 40, Zobák-akna 37 évet élt. Ebben a parkban itt van a múlt: csillék, aknakerék, szerszámok, melyeket a hídépítő Hoffmann Gyuri barátunk mentett meg. …Aki a múltat megbecsüli, az az új élet sarjadását segíti. Köszönjük Neked!”.

Megszépült a bányászszobor
Megszépült a bányászszobor

A következő program a volt Kossuth-fürdő épületénél álló, felújított bányász szobor koszorúzása volt, ahol Kőszegi Ernő a BDSZ Komlói Szervezetének elnöke mondott beszédet: „Egykor a népest korán reggel megtöltő bányászok bóbiskoló szuszogása, a napi feladatokat megbeszélők moraja, az irányítók hangoskodásba csapó utasításai uralták az Altárót. Aztán a szállítóvágatba olvadó vagonok zaja utáni rövid csendet felváltotta a kossuthi és zobáki mélyből érkező, csillogó kincset szállító csillék hangos zaja, majd a szomszédos szénelőkészítő üzem is munkába lendült. Ha lecsukom a szemem, még most is látom, fülemben szinte hallom a kökönyösi domb felől, Bétáról kötélpályán sorjázó csillék suhanó lendülését, döccenő csattogását. …Ma a kőszénbányászat befejezésének 10. évfordulója, de a tettrekész bányász szobra is kötelez bennünket hagyományaink ápolására, Szent Borbála emlékének megőrzésére és a múltunkat tisztelő emberekkel való közös munkára”- hallhatták az ünnepségen résztvevők.

janosi-szobornetA délután Jánosi Engel Adolf szobrának koszorúzásával, majd a Muzeális Gyűjteményben a XIX. Településtörténeti Konferenciával folytatódott. Az első előadó Kovács Árpád nyugdíjas főkönyvelő a Mecsekben lévő bányászati emlékhelyekről, az azokat Váraljától Bakonyáig összekötő emlékút kialakításának lehetőségéről beszélt, valamint környékünk természeti szépségeiből adott ízelítőt – Feketéné Móró Erzsébet fotóinak segítségével. Baiersdorf Kristóf Engel-kutató az Engel-leszármazottakról osztott meg érdekességeket a hallgatósággal, Balás László nyugdíjas főmérnök a komlói szénbányászat történetéből szemezgetett, Werbőczy József a Calamites Kft. ügyvezető igazgatója pedig a máza-váralja-nagymányoki szénkészletek kiaknázásának lehetőségeit vázolta fel. Turza István nyugalmazott bányavezető felszólalásában lényegretörően foglalta össze, milyen meghatározó volt a Mecseki Szénbányáknál a szakképzett munkaerő, az általuk kialakult markáns arculat és annak lényeges elemei. Jelezte, hogy az egyik legfontosabb feladat ma is a piacképes szakmunkásképzés megszervezése és működtetése. Rámutatott arra is, hogy a példamutató összefogással, jelentős társadalmi munkával létrehozott bányaértékeket – szakmai hozzáértés hiányában – milyen gyorsan forgácsolták szét, semmisítették meg. Végül kiemelte az összefogásban rejlő alkotóerőt, s azt mondta: „Sajnálatos módon a széthúzó erők aktivitását érzékelem a jelenlegi társadalmi toporgásban”.